Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

Írások olvasása

Részlet: A pilinke érkezése

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

 

“- Ez meg miféle szerzet? – kérdezte és lábával belerúgott az idegenbe. Aztán megvetően hozzátette még: – Kár, hogy nincs rajta túl sok hús, de egy ideig megteszi.
Azzal fordult volna, hogy távozzon, de megállítottam:
– Nem azért, hoztam, hogy megegyük.
– Akkor minek? – lepődött meg.
– Segítenünk kéne rajta!
– Segíteni? És rajtunk ki segít? Különben is, ennek mindjárt vége. Ránézésre látom, hogy olyan sérülései vannak, amiket nem élhet túl.
– Mégis… tenni kéne valamit érte. Ha túléli, esküszöm, hogy minden alkalommal vállalom az utat a rengetegbe. És ugye most se kevés élelmet hoztam.
– Nocsak? Aztán mitől ilyen fontos neked ez az idegen?
– Nem tudjuk ki ő, honnét jött és mit tudhat. – próbálkoztam észérvekkel hatni rá – Nem úgy néz ki, mint egy átlagos demiurg. Mutánsnak tűnik, olyannak, mint amilyen én vagyok. Az, hogy felnőtt, hogy még életben van, hogy egyedül járta a rengeteget, azt mutatja, nagy harcos és tudhat valamit. Talán rajtunk is segíthet, hogy ne kelljen folyton itt rettegnünk az üregekben.
Vezérünk erre összevonta szemöldökeit.
– És még ha túl is éli… alig van élelmünk. Egy éhes szájjal több minek nekünk? ”
/Címe: Az utolsó fénysugár/

Itt rendelhető akciósan: http://regenyeim.hu