Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 32. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

 

A király NEM sötét paraszt

32. részlet - március 6.

 

– Itt vannak! – suttogta Hermész, lepattanva a szikláról, melyről addig a lábát lóbálta, majd hátára kapta batyuját. – Már keresnek minket! Szét kell válnunk!

Ebben a pillanatban úgy éreztem, mintha megszédültem volna kissé. Minden kezdett elhomályosodni a tekintetem előtt. Elbizonytalanodva néztem a talajra, majd pedig emeltem volna jobbomat, hogy a kezemre pillantsak, de váratlanul Desider megragadta a karom és kitisztult minden:

– Te rohanj a tekerccsel arra! – kiáltott rám, a meggyűrt papirost a kezembe nyomva. – Mi eltereljük a figyelmüket. Siess! Add át Zsántárnak! A Fogadóban találod.

Tétovázás nélkül követve az utasítást, bevetettem magam a Rengeteg magas, de ritka aljnövényzetébe. Sietve száguldottam, árkon-bokron által, míg végül kifulladva meg nem álltam. Rövid pihenő után lassabban bár, de határozott léptekkel folytattam utam. Hirtelen eszembe villant egy gondolat. "Vajon biztos, hogy valós volt az iménti veszély? Nem lehet, hogy egyszerűen csak meg akartak tőlem szabadulni? Hisz milyen könnyen odaadták a tekercset, pedig röviddel előtte vették el!"

Eltöprengve haladtam tovább. "Teljesen irracionálisan viselkedek. – gondoltam. – Az imént még vissza akartam szolgáltatni a tekercset és most mégis futok az Effectorok elől. Lehet, hogy gyáva vagyok?" Megtorpantam. "Persze, szép dolog az önfeláldozás, de vajon feltétlenül szükséges? Vajon, mi a bizonyíték arra, hogy Desider a király? Semmi. Mi lenne, ha inkább biztos helyre rejteném a tekercset, és úgy keresném fel a királyt? Azt mondanám, hogy csak teszteltem kincstára biztonságát, és csak aztán fedném fel előtte hová rejtettem. De, nem. Sose hazudnék."

Még mielőtt lezárhattam volna az önmagammal megkezdett vitát, a sűrűből, arról amerről jöttem, lángoló nyilak zápora zúdult felém. Sietve vetettem magam az aljnövényzet közé. Fényük nappali világosságba borított mindent. Vártam egy keveset, de mivel hallottam, hogy a hangok közelednek, felpattantam és újra nekiiramodtam. Nyomomban csörtettek üldözőim, sőt még kurjongattak is. Egy pillanatra átfutott elmémen a gondolat, hogy ez egy hajtóvadászat, de ugyan mi mást tehettem volna, minthogy futok, ahogy erőmből telik. A lángoló nyilak fényében újra és újra felizzott a levegő. Üldözőim üvöltése pedig egyre közelebb ért. Aztán váratlan fájdalom hasított belém, és én előrebuktam. Tudtam, eltaláltak. Sietve oltottam el lángra kapó ruhám, majd felpattanva rohantam tovább. Sajnos azonban már nem sokáig. Egyszer csak megcsúszott talpam alatt a talaj, majd zuhanni kezdtem. Letekintve elborzadtam. Egy óriási verem tátongott alattam. Az ég vereslő fénye megvilágította mély gyomrát. Odalenn, kristályfényben csillogó hatalmas, vékony csúcsú karók meredtek felfelé. Látványuktól rideg borzadály járta át testemet, bár forrón süvített mellettem az egyre lángolóbb levegő.

 

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!