Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 28. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

 

A király NEM sötét paraszt

28. részlet - március 2.

– Effectorok! – hallottam a meglepett kiáltásokat. Ám a zeneszó, mintha semmi meg nem zavarhatná, lágyan, mégis szenvedélyes hévvel hömpölygött továbbra is a virágillatos levegőben.

– Mi az? Mi történhetett? – kérdeztem az egyik mellettem állót.

– Riadó van. – felelte – Bizonyára csak próba. Eddig még nem volt senki oly vakmerő, hogy megkísérelje meglopni 'Ádiszt, a királyt.

– Miii? – döbbentem meg ezt hallva.

Váratlanul hangos csattanás hallatszott, melyet fájdalmas kiáltás kísért, mire elnémult a melódia. Felháborodott szitkozódás hallatszott ki az oszlopok mögül:

– Átkozott vadbarbár! Mit képzelsz magadról?!

Nemsokára megjelent Desider. Kezei lezserül a zsebeiben lapultak. Arcáról mély keserűség sugárzott.

– Egyre izgalmasabb, nemde! – súgta nyilvánvaló fájdalmai ellenére elmosolyodva. Közben vagy tucatnyi Effector szállt le a kapunál, míg mások, szétoszlottak a vár belső udvarán. Kisvártatva az egyikük hangos szóval hirdette:

– Tolvajt keresünk, ezért mindenkinek sorban el kell hagynia a helyet, miután a Kapunál átnéztük!

A nép erre közömbösen megindult a kijárat felé, hogy eleget tegyen a felszólításnak. Kérdőn tekintettem Desiderre.

– Ha nincs választásunk, legalább legyen merszünk! – vigyorgott, majd határozott léptekkel megindult a kapu felé.

– Tudhatják már? – súgtam.

– Naná! Mégis, mi a frászt gondoltál, mér' a riadó?! – hangzott a felelet.

„Persze. Könnyű neki. – gondoltam. – A tekercs nálam van. Csak egy rutin ellenőrzés és végem. Csoda, hogy Desider nem hagyott faképnél.” Úgy tűnt, fontosabb számára e papír, mint gondoltam. Ez fokozta feszültségemet. Izzadó tenyerem észrevétlenül próbáltam ruhámban megtörölni, amikor beálltunk a sorba. Nyilvánvaló volt, hogy elvesztem, ha átkutatnak minket. Márpedig ez ellen semmit se tehettem. Vagy mégis? De mit? Mit tegyek? Mit tehetnék? – cikáztak kétségbeesett gondolataim, ám igyekeztem egykedvűnek látszani. – Mi legyen? Mindjárt odaérünk! Mindjárt reánk kerül a sor!” Desider ott állt mellettem, sötét arcán nem leplezett keserűséggel. Mintha erős fájdalmak gyötörték volna és szemmel láthatóan rettenetesen dühös is volt. Bekötözött baljával komótosan dörzsölgetni próbálta jobbjának kézfejét.

– Mi történt? – kérdeztem, észrevéve mozdulatát.

– Semmi – vonta meg vállát, ám arcáról nem tűnt el a keserűség.

Kis idő múlva így suttogott:

– Add ide!

Óvatosan átnyújtottam neki. Desider észrevétlenül vette kezébe. Kíváncsian figyeltem mozdulatait. Legnagyobb meglepetésemre a hengerré csavart, pecséttel ellátott papírost kisimította, majd felvett a földről egy követ, és becsomagolta vele. Arcáról közben keserűség sugárzott és nyilvánvaló fájdalmában az ajkába harapott. Ujjait lassan, fokozott óvatossággal mozgatta, de épp csak a feltétlenül szükséges mértékben. „Vajon, mitől fájhatott ennyire a jobb keze is? Elképzelni se tudtam.

Kíváncsian szemléltem. Így bánni, egy ilyen értékes irattal! Nem hittem a szememnek. Végre elkészült a kővel bélelt papírgalacsin. Közben odaértünk a kapuhoz. Az Effectorok kutató tekintetekkel méregettek végig minket. Lassan haladtunk előre. Egy vesszőfutást is kellemesebbnek ítéltem volna abban a percben, mint végighaladni e szúrós szemek méregető sorfala között. A helyzet rendkívül izzasztóvá kezdett válni. Tudtam, lassan nekünk is be kell lépnünk az Effectorok sorfala közé.

 

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!