Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 24. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

 

 A király NEM sötét paraszt

24. részlet - február 26.

 

– Át akarsz verni? – förmedtem rá. – Te is nyomorult zombi vagy, ne tagadd! – szegeztem neki a vádat, mélyen ezüstszín szemeibe tekintve.

– Ööö?! Nos… – a fogadós zavartan sütötte le pillantását. – Bárcsak emlékeznél…

– Az vagy, vagy se?

Nem felelt, csak némán bólintott.

– Mi az az ypiretos? – kérdeztem ismét elcsendesedve.

– Az Ypiretos… egy nekros… egy halott. – suttogta – Amíg királyunk köztünk élt, az, aki zombi volt, de Mélységi Árny akart lenni, ypiretosnak szegődött, a birodalom szolgálatába. Attól a perctől kezdve már nem számított ki volt addig. Aki az ypiretisek útját választotta, új nevet szerezhetett, majd pedig a Mélységi Árnyak, a király népe közé tartozhatott, ha kiérdemelte. Rengetegen járták ezt az utat. Vannak, akik elbuktak, és vannak kiknek sikerült… – suttogta elhalkulva.

– Ezek szerint te is ypiretos vagy. – jegyeztem meg.

Hosszú hallgatás követte szavaim. Kutatón pásztáztam tekintetemmel sápadt orcáját. Nem nézett rám. Tekintetét zavartan, némán a pultra szegezte. Aztán egyszercsak ingatni kezdte a fejét.

– Nem… – nyögte ki végül.

– Mi nem?

– Én csak… csak egy nyomorult zombi vagyok.

– Elbuktál?

– Úgy is mondhatjuk... Nem mertem megpróbálni. – vallotta meg.

– De… akkor…

– Hogy mért tűrünk meg magunk közt egy zombit? – szólt közbe egy hang. Megfordultam. Egy felettébb érdekes fickó állt előttem. Ruházata Desiderére emlékeztetett. – Idővel megérted. – folytatta. – Rengeteg szabály, mégtöbb kivétel. Ebből áll ez a világ. Kháosz, melyen csak a király tudott úr lenni. Azt hiszem, még nem találkoztunk. Elfídár vagyok. – azzal kezet nyújtott nekem. – Hallom, Desiderrel voltál. Hogy van? – kérdezte.

– Nemsokára itt lesz. – feleltem.

– Hallottam hírét a történteknek. Hála a Tűzistennek, hogy megúsztátok. Kár, hogy nem voltam Desiderrel. Nem hittem, hogy ilyen veszélybe kerülhet. Neked is szerencséd, hogy túlélted.

– Phosphornak és Cynidornak köszönhetem. – feleltem.

– És a Tűzistennek, aki óvja lépteink. – szólt közbe egy csengő női hang. Megfordultam. Cynidor lépett mellénk, és jókedvűen mosolyogva így folytatta: – Én mégis, neked mondanék érte köszönetet.

– Ugyan! Szóra sem érdemes. – feleltem zavartan. Közben Zsántár egy széket kerített elő valahonnan, és sietve odahozta Cynidornak. Az, mosolyogva, hálásan mondott érte köszönetet. Még látszott rajta, hogy nemrég menekült meg a halál küszöbéről. Számtalan kötés fedte testét és arcát. Jobb karja fel volt kötve. Nehezen lélegzett, ezért csak lassan beszélt, ám mosolygós arccal, vidám hangsúllyal, fénylő, kék tekintettel. Egész lényéből sugárzott az élet, a bizakodás.

– Hallottátok? Mársztuff herceg sereget vezényelt ki, hogy elszigetelje a Rengeteget.

– Ugyan, mit tudnak a zombik ellen tenni? – érdeklődtem.

– Kiléptetik a Styxet a medréből és elkerítik vele az erdőt.

– Átússzák. Nem árt nekik. Láttam.

– Meg is gyújtják a folyamot. Így, képtelenség, hogy átkeljenek. – világosított fel, majd lelkesen folytatta tovább: – Bárcsak én is ott lehetnék! Kicsit legyek jobban, és csatlakozom hozzájuk! Csak Lidaster ne volna ilyen szigorú és kérlelhetetlen! Azt hiszi, hogy képes vagyok fekve kivárni a gyógyulást. Tényleg! Tudtad, hogy Lidaster királyi Gyógyító volt? Amíg létezett 'Ádisz Birodalma, addig a várkastélyában élt és dolgozott. Abban a kastélyban, mely az Emlékezés tava mellett magasodik, a sárgás ködben. És azt tudtad, hogy 'Ádisz legjobb barátjának, Emorannak a nagybátyja nem más, mint Niporan, kinek párja, Anidor a húga Bracorannak... – itt egy pillanatra elakadt a szava. Arcáról lehervadt a mosoly. Pillantását a talajra szegezte. Ijedt aggodalommal tekintettem rá. Megingott. Ha el nem kapom, valószínűleg leszédült volna székéről. Leborult a pultra.

– Túl sokat beszélsz! – jegyezte meg Zsántár aggódva.

Cynidor, bár rosszulléte még nyilvánvalóan nem múlt el, fejét se emelte fel a pultról, azért játékos hangon felelte:

– Ugyan, Zsántár! Úgy ismersz engem, mint aki képes csendben maradni?

– Nem. Persze. De néha, jó volna, ha visszafognád magad kissé!

– Ha nem beszélek, honnan tudom, hogy még élek? – nevetett Cynidor, miközben megkísérelte felemelni fejét. Tétován, de mosolyogva tekintett körül. A következő pillanatban azonban arca újra elkomorodott, fejét pedig sietve hajtotta vissza a pulton nyugvó bal karjára.

– Megint rosszul érzed magad? – kérdeztem aggódva.

– Rosszabbul, mint valaha! – felelte játékos hangon. – Ne nézzetek a bejárat felé! Most lépett be Lidaster. Takarjatok el!

 

 

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!