Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 21. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)

 

 A király NEM sötét paraszt

21. részlet - február 23.

 

Balra megpillantottam azt a szőke leányt, akivel nemrég a rengetegben találkoztunk. Phosphor tehát idehozta őt, miután megmentette az élőholtaktól. A gyógyító odalépett hozzá és tovább kötözgette sebeit.

– Szerencséje Cynidornak (Szünidor), hogy ott jártatok. – jegyezte meg közben. – Nélkületek már nem élne.

– Dalmer. – suttogta alig érthetően a sebesült. Élénksárga haja csapzottan terült szét fekhelyén. Halvány bőre elütött mindenki másétól, kivel addig találkoztam azon a vidéken. Leszámítva persze a zombikat. Ám az ő hófehér arca, azok szürkeségéhez nem volt hasonlítható.

– Nyugalom! – suttogta a gyógyító.

A lány erre váratlanul felült és miközben tágra nyílt szemekkel révetegen nézett a távolba, így folytatta: – Lidaster! Jönnek! Jönnek az élőholtak! Dalmer a rengetegben van már a seregével.

– Itt biztonságban vagytok! – felelte a gyógyító.

– Már hogy lennénk? – kérdeztem feszültséggel telten. – Azoknak semmise akadály.

– A Tűzisten óv minket. – hangzott a hittel telt, nyugodt válasz.

– Mégis hogy?

– Hinni kell az istenünkben és megsegít. – mosolygott Lidaster, végtelen nyugalommal.

– Tétlenül?

– Te nem hiszel semmilyen istenben? – szegezte felém a kérdést.

– De igen. Dzíoszban. – határozott feleletem engem is meglepett. Még mindig nem emlékeztem semmire. Honnét jött akkor ez a név hirtelen? Éreztem, minden kételyemre ott él bennem a válasz, ám mintha végtelen homályba veszne, mélyen a szívemben. –… És hiszek Hádészben is… – tettem hozzá, miközben tétován Desider felé pillantottam. Magatehetetlenül feküdt, mintha már nem is élne.

– Halott istenekben hinni, nem túl bölcs dolog – jegyezte meg Lidaster. – Egyébként is rosszul ejted. Ádísz, Édísz. Vagy még inkább Ájdonevsz vagy egyszerűen csak Éjdn. De mindegy is. – tette hozzá lenézően – Ez már a 20. század. Ki hisz még manapság letűnt korok halott isteneiben?

– Máris temettek? – szólalt meg erre vigyorogva Desider és felpattant.

– Jobban tennéd, ha pihennél még, mert… – akarta meggyőzni a gyógyító, de nem volt szükség rá, mert azonnal összecsuklott. Sietve tápászkodott fel ismét. – Nem töketlenkedhetek itt, amíg ideérnek! – bosszankodott – Tennünk kell valamit! – ám alig két lépés után ismételten összerogyott. Odaugrottam hozzá.

– Hagyj! – kiáltott rám.

– Majd én megyek. – szólt közbe Lidaster. – Értesítem a többieket. Kár, hogy 'Ádísz, a királyunk nincs többé köztünk. Nélküle nehéz lesz felvenni a harcot ellenük.

– Értesítsd… Mársztuff herceget! – suttogta Desider. – Meg fogja tudni… védeni a völgyet. 'Ádíszre… semmi szükségünk.

– Rendben. Te addig pihenj! Az ellenszernek idő kell, hogy hasson. Attól, hogy ugrálsz, nem jössz hamarabb rendbe.

– Csak... gondó'tam, akkor gyorsabban áramlik szét a véremben – vigyorgott Desider a földről.

– Sietek. – vetette oda Lidaster, majd elhagyta a kunyhót.

Meglepően gyors lehetett, mert kisvártatva nyílt a külső ajtó. Egy fekete szerzet rontott be, aki rongyos, vászonszerű öltözetet hordott. Fejét szarvak ékesítették. Sietve esett be hozzánk, majd aggódva térdepelt a leány mellé.

– Cynidor! – suttogta.

 

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!