Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 20. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 0.00 (0 Votes)

 

 A király NEM sötét paraszt

20. részlet - február 22.

 

Nem kellett kétszer mondania. Felpattantam és elrohantam a megjelölt irányba. Nem túl messze, alig száz méterre, egy domb mögött már rá is bukkantam a házikóra. Kopogás nélkül téptem fel bejáratát, és rontottam be. Oly heves volt mozdulatom, hogy a már amúgy is rozoga ajtó kifordult és recsegve vágódott el a padlón, kezemben felejtve a kilincsként szolgáló rudat. A kicsiny szoba közepén egy szépen faragott asztalnál fiatal, pirospozsgás, szeplős arcú férfi állt. Vörös, göndör haj, élénkpiros szemek. Előtte különféle edények, poharak, bögrék, kisebb nagyobb tálak, kanalak, kancsók, csuprok, meg egyéb dolgok sorakoztak, néhány nyitott könyv társaságában. Nyílván főzött éppen valamit. Amint elmondtam neki, mi történt, már el is viharzott. Egyedül maradtam kunyhójában. Gondoltam, körülnézek kicsit. A helyiségben, ahol álltam, balra a fal mentén egy robosztus szekrény húzódott végig.

Sorban nyitogattam ki az egyes részeit, hogy betekintsek. Az egyik rekeszben, átlátszó üvegcsékben folyadékok sorakoztak. Oldalukon számomra ismeretlen jelek álltak. A másik részében formás tégelyek, belsejükben porszerű anyagokkal. Egy újabb rekeszben ódon borítású könyvek. Kivettem az egyiket és beletekintettem. Sárgás lapjain vérvörös cirádás betűk sorakoztak. Visszatéve egy másikat emeltem le. Ez valamivel kisebb volt. Minden lapján egy-egy ábra, alatta pedig, féloldalnyi szöveg, ugyanazzal a fura írással. A gondosan kidolgozott képek növényekre emlékeztettek. Visszatettem ezt is, majd egy újabb polcra tekintettem be. Riadtan borzadtam hátra. Állati koponyák néztek velem szembe. Gyorsan becsukva egy másikat nyitottam fel. Odabenn egy tálkát találtam, melybe maroknyi apró tárgyat ömlesztettek. Sok fekete volt közöttük, de a többség fehér. Kintebb húztam az edényt, hogy jobban láthassam. Szépen faragott rudacskák voltak. Felismertem őket. Igen. Már láttam ilyeneket korábban. Igen. A fogadóban. Ezek petákok voltak. Csontból és fából. Tehát, fizetőeszközök. Mennyiségükből ítélve tulajdonosuk meglehetősen gazdag lehetett. Visszatettem a tálkát a polcra, és becsuktam ezt is. Éppen egy újabbat nyitottam ki mélységes kíváncsiságomban, amikor váratlanul kitárult a belső ajtó és kilépett rajta a lánghajú fickó. Meglepett. Részben, mert ilyen hamar nem számítottam érkezésére, részben pedig, mivel a bejáraton át vártam a jöttét.

– Segíthetek valamiben? – kérdezte, végtelenül nyugodt hangján. Éreztem, a szégyen lángja borít el.

– Én… én… csak valami… kaját kerestem... Bocsánat. – dadogtam.

– Abban a szekrényben semmi sem ehető. Az asztalon pedig, minden, csak egyszer. – jelentette be, hangjában vésztjósló közönnyel. – Egyébként meg, ezerszer elmondtam már, hogy ne egyél meg ideát semmit, mert végleg itt ragadhatsz. Azt meg ugye egyikőnk se szeretné... mért végig lenéző tekintettel - Most pedig gyere! Beszélni ugyan nem fogsz tudni Desiderrel, de megnézheted. Megtettem minden tőlem telhetőt érte és itt már biztonságban vagytok.

Meglepetten hallgattam szavait. Ilyen gyorsan?! És különben is! Én nem is láttam, hogy behozta Desider-t a házba. Biztosan egy hátsó ajtón keresztül érkeztek. De akkor is! Ilyen gyorsan? Kérdőn léptem a belső szobába. Háromszor négy méteres helyiség lehetett, egyszerű berendezéssel. A falak mentén fekhelyek sorakoztak, a talaj szintjéből alig kiemelkedve. A szoba egyetlen ablaka tárva nyitva állt ugyan, de oly szűk volt, hogy azon bemászni egy koboldnál nagyobb lény nemigen tudott volna. Desider jobbra, a fal mellett feküdt. Egyszerű pokróc takarta. Aludt. Lassan és egyenletesen lélegzett. Kezét fekete kötés burkolta.

 

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!