Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 19. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

 

 A király NEM sötét paraszt

19. részlet - február 21.

 

Desider sietve tépett le egy nagyobb darabot az ingéből, miközben én tovább eveztem. Azzal akarta elzárni a nyílást. Jobb kezével a csónak szélébe kapaszkodva előrehajolt, hogy a baljában lévő anyagdarabot a nyílásba helyezze. Hirtelen azonban a csónak megingott. Valami nekimehetett az aljának.

 Desider erre egyensúlyát vesztve bukott előre. Reflexszerű mozdulattal támaszkodott meg a már víz alatt álló deszkákon. Fájdalmasan ordított fel. Egy hosszú pillanat után kapkodva igyekezett feltápászkodni. Döbbenten láttam, hogy bal keze, mintha gőzölögne. A „víz” elkezdte lemarni fekete kesztyűjét. Amikor átmenetileg biztos távolságban érezte magát a gyilkos folyadéktól, bár a veszély még nem szűnt meg, dühösen kiáltott rám:

– Szeé mu!!! Mi a frásznak köll így ugrálnod, he? Meg akarsz ölni? – közben sietve tépte le kezéről a kesztyűt, de már elkésett vele. A folyó maró vize bőréhez már elért.

– Sajnálom. – suttogtam őszinte együttérzéssel.

– Érdekli a frászt! Fogd az evezőket és igyekezz! Mingyá' utolérnek!

Erre magamhoz térve megragadtam mindkét lapátot, majd minden erőmet latba vetve evezni kezdtem. A csónak ismét megindult a túlsó part irányába. A „víz” pedig csak ömlött közben a nyíláson. Egyre lehetetlenebbnek éreztem, hogy átérjünk. Oly messze volt még a túlpart. Az innensőt is rég elhagytuk már. Desider közben eszméletét elveszítve nyúlt el a szemközti deszkán. Igyekeztem minden tőlem telhetőt megtenni, ám a túlpart alig látszott közeledni. A zombik azonban annál inkább. Csónakunk közben már-már félig megtelt. Eszembe jutott Phosphor. Bárcsak ismét a segítségünkre jönne.

Hirtelen, ki tudja honnét, megjelent egy fekete árny a levegőben. Ő volt az. Könnyedén felkapta Desidert a csónakból, majd néma, de gyors repüléssel elsuhant vele a túlsó part felé.

Kissé kábultan éledeztem a fövenyen. Desider ott hevert mellettem. Eszméletlenül feküdt a földön elnyúlva. Bal keze még csúnyábban nézett ki, mint korábban. Igazi víz kellett volna, lemosni a folyó mérgét.

– Desider! – szólítottam, megérintve a vállát. Erre felriadt és úgy pattant fel, mint egy rugósbicska. Közben nyilván ismét realizálódott a fájdalma. Irántam érzett dühe is ismét fellángolt.

– Gondóhattam vóna, wazze, hogy ki akarsz nyírni! Igazuk volt, a Léthé vize neked kevés. Hagynom kellett volna, hogy végezzenek veled. Hogy az Isten... – nem fejezhette be. Egy pillanatra elakadt a szava. Mintha megszédült volna. Aggódva kérdeztem:

– Mit tehetnék érted?

– Haggyá békén! – villámlott – Ennyit! – azzal megfordult, hogy otthagyjon, de egyetlen lépés után térdre omlott.

– Pokolba is! – kiáltotta dühösen, térdepelve – Még ez is! – Aztán, mint aki megadta magát sorsának, kifeküdt, hanyatt fordulva, elnyúlva a földön.

– Télleg segítenél?

– Mit tegyek?

– Méreg volt a vízben. – felelte – A lábaim már nem is érzem. Mindjárt végem. A zombik is átérnek. A parton, lefelé... a fák közt... van egy kunyhó. Siess!

 

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!