Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 18. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

 

 A király NEM sötét paraszt

18. részlet - február 20.

 

Fantasztikus, lila virágtenger övezte hosszan elnyúlva a parti fövenyt. Kimondhatatlanul felséges élmény volt a bársonyos szirmok közt gázolni, lefelé a folyóhoz, ám egyszer csak váratlanul elbotlottam valamiben és a nagy lendülettől előrezuhantam. Bódító illat szállt tüdőmbe, amint a virágok közé vágódtam. Ködszerű fátyol borította be érzékeimet. Váratlanul megragadott valaki, majd felrántott a földről. Desider volt az. Lassan tisztulni kezdett az elmém. Kissé álmatagon tekintettem körül.

– Megviselt, mi? – vigyorgott. – Máskor jobban sasolj a lábad elé, mer' ez a gaz kissé halálos, ha jól beszívsz belőle, akkó' biz neked annyi.

– Mitől van ilyen felettébb jó kedved? – kérdeztem gyanakodva, de ő csak vigyorgott. Úgy tűnt, jókedve határtalan.

– Már mér ne lehetne? – vonta meg a vállát.

– De komolyan!

– Íme, a Styx! – jelentette be és sokatmondó büszkeséggel intett balra. Tőlünk pár méterre hömpölygött a folyó. Fekete habjait enyhe szellő fodrozta. Túlsó partja már-már a távolba veszett.

– Futás! – kiáltott fel aztán hirtelen, mert váratlanul eszeveszett lárma harsant mögöttünk. Hatalmas csapatnyi szedett-vetett alak özönlött ki a rengetegből és éppen felénk tartottak. Tudtam, a zombik közelednek. Rohantam hát Desider után. Hamar leértünk a partra, ahol egy csónak hevert a fövenyen, elhagyatottan. Régies faragása ellenére úgy tűnt, még használható állapotban van.

– Gyorsan! Lökjük vízre! – adta ki az utasítást.

Pillanatok alatt vízre toltuk a ladikot, majd beugrottunk és megragadtuk a korhadó evezőket. Mindegyikőnknek jutott egy. Tempósan indultunk neki. Közben a zombik is leértek a partra és átkozódva rohangáltak fel-alá. Úgy tűnt, ezt megúsztuk. Már majdnem fellélegeztem, amikor látom ám, hogy bevetik magukat a vízbe, és úszni kezdenek.

– Istenem! – suttogtam.

– Nem meglepő!  Ezek zombik. Kibírják a folyam mérgét az átkozottak. De ha evezünk, nem érhetnek utol minket.

– És ha átérünk? Előbb-utóbb utolérnek.

Desider nem felelt.

Már a Styx felénél tartottunk, amikor váratlanul felkiáltott:

– A jó édesanyjukat! Léket vágtak a csónakba!

Ijedten néztem a ladik aljára. Egy szabályos, kör alakú nyíláson ömlött be a víz. Mindketten feltérdeltünk a padként szolgáló deszkákra.

Nyilvánvaló volt, hogy valaki szándékosan lyukasztotta ki az alját, és betömte átmenetileg. Azt akarta, hogy már jó messze legyünk, amikor elkezd beömleni a víz. Vajon ellenünk irányult e gaztett? Avagy mindegy lett volna, ki lesz az áldozat? Vajon a zombik műve volt? Számunkra akkor és ott, mindennek nem volt jelentősége.

 

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!