Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 16. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (1 Vote)

 

 A király NEM sötét paraszt

16. részlet - február 18.

 

„Mit tegyek? Mit tehetnék?” – cikáztak rémülten a gondolataim.

– Phosphor segíts! – suttogtam dermedten.

A zombik vezére közben az éledezőhöz érve, már szúrásra emelte fegyverét. Ekkor váratlanul megpördült köröttem a világ.

– Phosphor! – hallottam a rémült kiáltást mindenünnen. A zombikon borzadállyal vegyes csodálat söpört végig, amint egy sötét árny lecsapott vezérükre a magasból és érkezésének lendületével majdnem a tisztás széléig sodorta.

Egy pillanatig mindketten a porban feküdtek, ám aztán azonmód fel is pattantak. Phosphor, leengedett szárnyakkal, támadásra készen állt meg előttük. Smaragdzöld szemei vadul villámlottak. A zombik vezére, akinek már nyilván nem volt vesztenivalója, harcra készen fordult szembe vele.

– Mit keresel itt, te nyomorult!? Te! Pilinkék szégyene! – ordította dühösen.

– A szó a gyávák fegyvere. – jegyezte meg Phosphor higgadt hangon, ám villámló tekintettel. – Harcolni is mersz velem, vagy csak a szád jár?

– Védd hát magad! – kiáltotta a zombik vezére, miközben az övére akasztott szablyát letépve Phosphor-nak rontott. Az, kissé előredőlve, kezeit maga elé emelte. Karmai, mint gyilkos pengék vágódtak elő, megvillanva a tűz vereslő fényében. Fejét enyhén előrehajtva, hegyes szarvait ellenfelének szegezve várta be a heves támadást. Az egész pusztán egyetlen pillanat műve volt. Még fel se foghattam, miként történt, a zombik vezére már a föld fekete porában feküdt, hátracsavart karral. Szablyája méterekkel arrébb hevert tőle.

– Elfogni! Megölni! – ordibálta dühösen társainak. E szavakra valamennyien, egyszerre, minden irányból Phosphor-ra rontottak. Közben, az előttem heverő lány már magához tért. Támolyogva tápászkodott fel. Aztán felmérve a helyzetet, botladozva a földön heverő szablyához sietett. Megragadta és amennyire tőle telt, sietve tántorgott hozzám. Amint átvágta a csuklóimat fogva tartó, az oszlophoz szegező kötelékeimet, eszméletlen testem elvágódott a talajon. Az eséstől azonnal magamhoz tértem.

Még láttam, amint a lány aléltan hullik a porba. Nem bírta ugyanis tovább. Nem volt azonban arra időm, hogy vele foglalkozzak. Sietve szabadítottam ki kezeim az átvágott béklyóból, majd gyorsan lehajoltam a szablyáért, hogy a lábamon lévő kötelektől is megszabaduljak. Lopva a verekedők felé tekintettem. Legnagyobb aggodalmamra, a felkavart porfelhő már ülepedni kezdett.

– Szöknek! – ordította el magát váratlanul az egyik zombi.

Megdermesztett a rémület. Menekülni akartam, de váratlanul erős ütés ért hátulról és én immár sokadszorra eszméletemet elveszítve terültem el a földön.

 

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!