Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 12. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 4.50 (1 Vote)

 

 A király NEM sötét paraszt

12. részlet - február 14.

 

Alig tíz perce rohantunk már a majdnem koromfekete sötétségben. Csupán néhány növényfaj kénes izzása világolt helyenként, kirajzolva előttünk a fák törzsének, ágainak kontúrját. Talpunk alatt vörösesen izzott néhol a talaj. Mintha lávafolyam zúdult volna a Rengetegre. Desider váratlanul balra kanyarodott.

– Héé!!! – kiáltottam utána megtorpanva. – Hová mész?! Erre az út!

Erre megállt, de csak félig fordult hátra, miközben gúnyosan mosolyogva felelte:

– Sürgős dó'gom akadt. Megöntözöm a gazt.

Eme közjáték után, gyors, határozott léptekkel folytattuk utunkat, mélyen gázolva az aljnövényzetben. Egy idő múlva oly sötétség telepedett körénk, hogy látni egyáltalán nem lehetett már. A fák magas monstrumai jótékonyan rejtették az árnyakat a fények elől. Különös érzés kerített hatalmába. A sötétség, mintha lélegzett volna köröttünk. Mintha ezernyi lény lapult volna mindenütt. Szinte éreztem átható pillantásaikat. Tudtam, éreztem, nem vagyunk egyedül. Úgy tűnt, ezernyi szempár figyel minket, és követi minden mozdulatunkat. De vajon merről? Honnan lesnek ránk? És mikor támadnak? A sötétség mindent elfedett. Sietve igyekeztem Desider nyomában maradni. Már jó ideje haladtunk ily módon előre a gazban, és kezdtem sejteni, hogy eltévedtünk, amikor valami világosságot pillantottunk meg tőlünk balra. Desider arra vette az irányt. Ahogy közelebb értünk, láttuk, hogy egy tűz lángja imbolyog a sötétben. Valaki, kezében fáklyát tartva közeledett felénk. Pár pillanat még és felismertük. Az öregasszony volt az. Hófehér haján csillogva játszottak a lángok fényei. Amint megpillantott minket elmosolyodott.

– Látom, tényleg szükségetek van a segítségemre.

– Szüksége van rá a halálnak! – vetette oda Desider komoran.

– És a királynak is. – jegyeztem meg mosolyogva.

– Jah. – morogta Desider. – Épp azér’ megyek hozzá, hogy segítsek neki. Átjutni a túlvilágra.

– Te most kiről beszélsz? – lepődött meg az asszony.

– Hát arról a bolondról, aki királyt játszik a völgyben.

– Igaz is. – szóltam közbe ismét mosolyogva. – Nem mindegy, hogy király játszik bolondot, vagy bolond játszik királyt.

– Csak nem akarjátok megölni őt? – hőkölt hátra az asszony.

– Nem! Dehogy! – tiltakoztam. – Én tisztelem.

– Én viszont kinyírom azt a parasztot, ha beledöglök is! – vágott közbe Desider.

– Menjünk inkább! – szóltam közbe. Az asszony erre csak bólintott, majd megemelte köpönyegének alját, és nekiindult. Követtük. Nemsokára kiértünk egy szikla peremére. Gyönyörű kilátás tárult elénk.

– Íme! – mondta egy széles mozdulat kíséretében az asszony. – Ott áll a palota! A király új palotája! – éjszín szemeiben szomorú fények égtek.

 

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!