Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 4. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 5.00 (3 Votes)

 

 A király NEM sötét paraszt

4. részlet - február 6.

 

Elindultunk. Sűrű bozótoson vezetett át ösvényünk, míg végre meg nem érkeztünk egy óriási kunyhóhoz, mely egyik oldalával egy fának dőlve lapult az erdő mélyén. Nagy, ablaktalannak tűnő építmény volt. A sötét előteret egy belső, tágas helyiség követte, melyben fáklyák égtek körben a falakon. Ennek túlsó végében egy széles asztal mögött egy férfi ült. Jöttünkre felkelt és előrelépett. Igazán érdekes jelenség volt. A többiekre egyáltalán nem hasonlított. Koromfekete arcából nem sok látszott, mert ében, hullámos hajfürtjei mélyen a homlokába lógtak, teljesen eltakarva tekintetét. A többi tincse kócosan állt minden irányban, mintha fésűt még sose látott volna. Egyik fülében nagy, csontból készült fülbevalót viselt. Nyakában valami rém hatalmas fogsorából fűzött lánc ékeskedett. Fekete ruháját csontszegecsekből rakott minták díszítették. Egész megjelenését tekintve huligánnak nézett ki.
– Csak ezt találtuk. – mondták pribékjei és előrébb taszítottak.
– Csak ezt?
– Hát, jah.
– És mivel gyütt? Tuti, nem röpült, hisz nincs is szárnya! – mondta lenéző hangsúllyal, miközben úgy éreztem, végigmér. Rögvest felfogtam, hogy a helyi söpredék közé keveredtem.
– Azt még keressük, de csak idő kérdése, uram.
– Oké. – felelte. – És átkutattátok?
– Naná. – lépett elő egyikük. – Nincs nála semmi.
– És mielőtt átkutattátok, volt? – vigyorodott el a vezérük.
– Ugyan Desider! Mit képzelsz mirólunk? – méltatlankodott egyikük.
– Ne szóljá' be wazze, mer' beásatlak a fő'dbe és lesz időd töprengeni! Te meg, térdre, ha előttem állsz, kutya! – fordult ridegen felém.
– Tessék??? – döbbentem meg.
– Süket vagy? Aszontam, térdre!
– Ha a király kérné, talán megtenném, de te mi jogon vársz tőlem ilyet?
– Ugyan! A király?! Ki a frászt érdekel? Itt én vagyok az Úr! Úgyhogy térdre! – rendelkezett.
Bár hátrakötött kézzel álltam előtte, ám igyekeztem nyugodt hangon felelni:
– Sohasem fogok egy holmi jöttment előtt meghunyászkodni.
– Te is beszó'sz nekem, mi? Hogy képzeled ezt, te nyomorult?? Térdre rögtön, mer' leszúrlak, wazze! – azzal, kezében megvillant egy tőr. Megfagyott bennem a vér egy pillanatra, de azért sietve feleltem.
– Tessék?? Meg akarsz ölni? Vezér vagy te, vagy egy közönséges gyilkos? – szegeztem felé a kérdést, miközben elszántan tekintve rá, tettem felé néhány, lassú, de határozott lépést.
– Ha kell, mindkettő! – szólt végtelen nyugalommal és feleletként oly közel lépett, hogy késének pengéjét torkomhoz szoríthatta. – Térdre hát, de rögvest és ne pofázz annyit!
Ijedtemben meg se mertem mukkanni. Ám tudtam, hogy a vakmerőség az egyetlen fegyverem.
– Nem hinném, hogy megölnél. – hangom meglepően nyugodtan csengett. Tudtam, blöffölnöm kell.
– Mér' ne ölhetnélek meg? – kérdezte teljes közönnyel.
– Mert a király oltalmát élvezem. – feleltem rezzenéstelen tekintettel. - Jól ismerem őt. Minden sérelmet, amit rajtam elkövettek, ezerszeresen fizeti majd nektek vissza. Ha most elengedsz és vendéghez illően viselkedtek velem, talán még megbocsáthatom az eddigieket és nem említem meg előtte a dolgot.
Szavaimat döbbent csendben hallgatták, de aztán kisvártatva, általános jókedv sepert végig a jelenlevőkön.
– Tyű a mindenit! – szólt a vezér gúnyos mosollyal. - Tehát elnéző lennél, mi!?
– Talán.
– És király alatt kit értesz? Csak nem Hádészt? – vetette oda lenéző hangsúllyal.
E név hallatán átfutott rajtam a borzadály.
"Ez valóban a pokol lenne?… Hiszen akkor én elvesztem!"

Tudtam azonban, hogy minden késlekedéssel töltött pillanat a vesztemet okozhatja, ahogy azt is tudtam, mindegy ki a király, ha már rá hivatkoztam, folytatnom kell a blöfföt. Sietve feleltem hát.
– Ugyan, ki más lehetne nála hatalmasabb király? – vetettem oda, döbbenetemet palástolva, a tőlem telhető legszíntelenebb hangon.
– És ismered?
– Mindenki ismeri. És én éppen hozzá tartottam. Hivatott.
E szavaimra, általános röhögés söpört végig a jelenlevőkön.
– Igen jól blöffölsz, hallod-e?! – vigyorgott vezérük jóízűen. - Kár, hogy elhibáztad. Hádész már rég nem királyunk. Ezt buktad. És ráadásul csak az ármányok nevezik így. Vagy emberek, ha így jobban tetszik.
– Hogyan?
– Jól hallottad! Eltelt egy kis idő. Cirka pár ezer év, ugye fiúk? A hellén istenek már rég halottak.
– Én nem. – szólt közbe egy hang mosolyogva. Felé tekintettem.
– Ermíz! Mi a frászt keresel te meg itt? – hangzott a nem túl udvarias kérdés.
– Csak nézelődöm, Desiderátus. Ne zavartasd magad! – vonta meg vállát amaz és lazán a falnak támaszkodott, karba téve kezeit.

 

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!