Alex klubja

Csatlakozz az írói csoportokhoz, olvass teljes történeteket ingyen!

A király NEM sötét paraszt

A király NEM... 3. részlet

Írta: Mandy Kristóf
1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 4.10 (5 Votes)

 

 A király NEM sötét paraszt

3. részlet - február 5.

 

Éppen szédelegve tápászkodtam fel a talajt borító kusza, száraz növényzetből, amikor váratlanul felharsant mögöttem egy hang:
– Hé! Élsz még? – vetette oda valaki lenéző hangon. Sietve fordultam meg. Néhány sötétbőrű, fáklyás alak állt körül egy földön heverő, élettelennek tűnő testet és egyikük lábával a kérdést követően jó erőset bele is rúgott. Valamennyien emberszerűek voltak, de bőrük a lángok fényében szurokszínben csillogott. Fejeiken hegyes, fényes szarvakat viseltek. „Te jóságos Ég! Hol vagyok?” Villant át rajtam a rémisztő gondolat.
– Fogjátok és vigyük! – hangzott a parancs.
Erre a pribékek közül ketten már hajoltak is le. Közben én támolyogva felálltam, hogy közelebb lépjek és ekkor szembesültem a rideg valósággal. A fáklyák fénye megcsillant halovány arcomon. Az én testem hevert a barbár vadak gyűrűjében. Meghaltam? Hasított végig elmémen sikolyként a rémült gondolat, ám mielőtt döbbenetem letaglózhatott volna, egy hang vonta magára mindenki figyelmét.
– Hát, ez fantasztikus! – szólt rosszallóan a háttérből előre lépve.
Minden tekintet felé fordult, majd a horda tagjai arcukon rémülettel hátráltak meg. Az érkező erre, félelmetes mosolyra villantotta hófehér fogsorát. Hegyes, enyhén csavarodott szarvai megcsillantak a fáklyák fényében. Mindenkinek elakadt a szava. Valamennyien önkéntelenül hátráltak még egy lépést.
– Mi készül itt? – kérdezte az érkező ridegen. A horda vezetője erre összeszedve bátorságát előrelépett:
– Parancsra cselekszünk. – kezdte – Mindenkit, aki az erdőnk fölé téved, le kell szednünk az égről, majd vezérünk elé cipelnünk, élve vagy halva.
– És, ha igényt tartok a prédára?
– De mi hamarabb…– szólt meggondolatlanul az egyik fekete alak, de vezére közbevágott:
– Csendet! – rivallt rá. Aztán ismét az érkező felé fordulva, egy írást nyújtott át neki:
– Íme egy pergamen, aztán cselekedjék belátása szerint! – mondta. A jövevény átvette és átfutotta.
– Hát, igen! – éles fogsora vészesen villant elő, miközben elmosolyodott. – Tehát Desider a vezéretek. Akkor hát legyen tiétek a préda! Áldásom rátok! – aztán hirtelen elkomorodva tette hozzá. – Ám csak egyetlen szóról derüljön ki, hogy hamis volt e levélben és megismerkedtek karmaimmal. – smaragdszín szemei szikráztak, miközben felemelve jobbját fenyegetően kieresztette karmait. Aztán széttárta hatalmas bőrszárnyait és szó nélkül felemelkedett a magasba. Döbbenten tekintettem utána.
– Minden alkalommal kiver a frász ettől az alaktól! – jegyezte meg az egyik fekete fickó, még mindig a távozó után tekintve, bár annak árnya már rég eltűnt az ég feketén hömpölygő tengerében.
– Nem vagy egyedül ezzel. – állította egyik társa – Phosphort már nagyapáink is rettegték.
– Elég a fecsegésből! Fogjátok és vigyük! – parancsolt rájuk vezetőjük. Pribékjeinek se kellett kétszer mondani, azonnal felrántottak a földről. Erre hirtelen magamhoz tértem, majd sietve szabadulni próbáltam, de nem sok esélyem volt. Gyorsan lefogtak, megkötötték kezemet-lábamat, ám épp csak annyira, hogy lépkedni még tudjak, aztán rám parancsoltak:
– Vagy jössz vagy leütünk és cipelünk. Választhatsz!

Holnap este 19-kor folytatom!

Gyere holnap is!